Mikor értesült Puskás Ferenc haláláról? Dráma, hogy az élet olykor miket produkál – válaszolt fájdalmasan nagyot sóhajtva Szepesi György. – Tudtam én nagyon jól, hogy Öcsi nem él sokáig, megmondták az orvosok. Azt, ami pénteken hajnalban történt velem, sohasem felejtem el. Három óra tizenöt perckor felriadtam, hogy meghalt Öcsi. Infarktusközeli állapotban voltam, szegény feleségem annyira megijedt, hogy pillanatok alatt magamhoz tértem. Bevettem néhány altatót, és mire hét óra lett, zúgó fejjel ébredtem, majd nem sokkal később a feleségem remegő hangon mondta: Gyuri, az éjszakai rémálmod valóra vált, Öcsi valóban meghalt.

Tudom, hogy most legalább öt könyv hosszúságú történetet is mesélhetne Puskás Ferencről, az Aranycsapatról, a legendás időkről. Ezért is nehéz arra kérni, hogy mondja el, mi maradt meg leginkább Öcsi bácsiból az ön számára? A szíve. Öcsinek jóságos szíve, rengeteg barátja volt. Csodálatos ember volt, mindenkin segített, akin csak tudott. Nem tudtunk olyat kérni tőle, sem én, sem a barátai, amit ne próbált volna meg teljesíteni. Arra nagyon büszke vagyok, hogy sikerült hazahoznom. Addig-addig győzködtem a rendszer és a párt vezetőit, nyolcvanegyben, amíg beleegyeztek, hogy Puskás Ferenc hazatérhessen. Először úgy volt, hogy a románok elleni világbajnoki selejtezőre jön haza, de jobbnak látta mindenki, ha az angolok vendégszereplésénél történik ez. Már csak a hat három miatt is. Sebes Gusztávval mentünk érte, Madridból indulva, Párizson keresztül érkeztünk Budapestre, majd a zsúfolt Népstadionban újra pályára lépett egykori sikerei színhelyén. Te jó ég, milyen régen volt.

Hát még milyen régen volt az, amikor első válogatott meccsét közvetítette. Az ifjú Puskás Ferenc az osztrákok ellen debütált, nyertünk öt kettőre, és ő gólt rúgott. Itt van előttem az egész meccs. Öcsit már ismertem látásból, hiszen rendszeresen jártam a Kispest, az Újpest, a Vasas meccseire, és tudtam róla, micsoda tehetség. Akkor az osztrákok ellen is remekelt, s ha azt mondom, lehetett tudni, hogy szédületes, semmihez nem fogható pályafutás előtt áll, aligha túlzok. Puskás Ferenc a huszadik század legnagyobb magyarjai között van. Bartók Béla és Kodály Zoltán említhető vele egy szinten, de őt még többen ismerik szerte a világon, ezért azt mondom, talán még a Nobel-díjat is megérdemelte volna.

Hogyan gyászolja majd? Csendben, elvonultan a világtól? Kora reggel az elsők között voltam, aki részvétét nyilvánította Erzsikének, Öcsi feleségének. Csodálom őt, öt éve sziklaszilárdan ápolja, illetve ápolta a férjét. Elképesztő erő lakozik benne. Nehéz, már-már lehetetlen feldolgozni Öcsi halálát, pedig néhány hete tudtam, hogy menthetetlen, hogy csak napjai vannak hátra. Nem olyan régen Buzánszky Jenővel, Grosics Gyulával és a Régi Sipos étterem tulajdonosával, Fejér Miklóssal bementünk Öcsi betegágyához, a Kútvölgyi kórházba. Az egyik orvos üzent, ha még élve akarjuk látni a barátunkat, látogassuk meg. Ott álltunk némán, zokogva az ágyánál. Megcsókoltuk, megsimogattuk az arcát, és... elköszöntünk tőle.
Forrás: www.madridista.hu